Sofía Vergara elmondta, miért nem akar több gyereket
Sofía Vergara elárulta, hogy nem akar több gyereket, hiába akart a volt férje, Joe Manganiello.
Sofía Vergara korábban elárulta, hogy az egyik ok, ami hozzájárult a válásukhoz Joe Manganielloval, az volt, hogy a férfi gyerekeket akart, ő viszont nem akart több gyereket. Egy korábbi kapcsolatából van egy 32 éves fia, Manolo, de testvért már 52 évesen nem akart neki szülni.
Egy új interjúban beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem akar több gyermeket.
Vannak dolgok az életben, amelyek jó ötletnek tűnnek, de nem azok. Én már voltam anya. Tudom, mit jelent jó anyának lenni, vagy megpróbálni a lehető legjobb anyának lenni, és ez sok áldozatot követel, sok energiát igényel.
Majd így folytatta:
A tudománynak köszönhetően a nők idősebb korban is szülhetnek. Korábban a természet valamiért azt mondta a szervezetednek, hogy 50 évesen már a menopauza jön, itt az ideje, hogy végezz vele. A természet okkal teszi ezt. De tiszteletben tartom, ha valaki 50 után akar anyuka lenni. Én azt gondoltam, hogy a karrierem, az életmódom, a házasságom miatt nem lenne fair, hogy egy gyereket hozzak a világra, ha nem tudok 100 százalékot adni.
via Just Jared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvannak a következő főszereplők.
Már megvan a csöppség neve.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.
A híreség a terhességéről vallott.